Tegnap üzleti útra indultam. Ma egy hazajöttem, de rögtön indulta a törzshelyre az alagsorba az újonchoz, ki valószínűleg évek óta farkasként tengődött az erdőben.
De most végre itthon vagyok. Elfáradtam, s egy kis nyugalomra vágyok. Nem panaszkodhatom, mert szeretem a munkámat is és az alfaságomat is és szerintem mindenki meg van velem elégedve, de néha elgondolkodom, hogy talán ki kéne vennem egy hét szabadságot.
Belépve az ajtón levettem a dzsekim és a cipőm, majd leraktam a tárcám és a papírjaimat az előszobában lévő polcra. Bementem a fürdőszobába, hogy megmosakodjak, aztán a nappali felé vettem az irányt.
-Bianca! Itthon vagy? - kérdeztem magam elé kiabálva, miközben az ablak előtt álltam és a fákon ülő madarakat nézegettem.
Ha jött válasz, ha nem, megfordultam és ledobtam magam a kanapéra, majd a kezembe vettem az eddig az asztalon heverő naptárat és azt kezdtem lapozgatni.
* Kép a nappaliról *

Amikor tegnap Gabriel elindult, úgy döntöttem, anyával és a kisebbik húgommal töltöm a napot, szóval nem voltam itt, valahogy nem vágytam az üres lakás falai közt sínylődni, és egyfolytában arra gondolni, hogy mit nem vagyok képes megtenni. Természetesen tegnap is a kukában landolt egy terhességi teszt, negatív. Már nem sírok, csak gyűlölöm, hogy nem sikerül, és nem tudok tenni érte semmit. Inkább igyekeztem a családom körében kicsit lazítani, lévén éppen téli szünet van, és így a civil munkám sem foglalja le a gondolataimat.
Hallom, hogy megjön, és igyekszem nem tudomást venni arról, hogy már ettől a gondolattól is hevesebben dobog a szívem, elfelejthetném már ezt az egész érzelgős hozzáállást. Mindegy, majd lesz másképp is, egyszer biztosan, ha más nem, három év múlva, amikor ennek az egésznek vége lesz, el fogom tudni engedni az érzéseimet is.
Kisétáltam a dolgozószobámból, olykor nekem is el kell kicsit vonulni, még ha többnyire pusztán annyiból áll a tevékenységem, hogy meglepetéseket gyártok a kicsiknek. Tényleges, nem színes-szagos papírmunkám ritkán van. Ettől még jó, ha van egy kuckóm, mint ahogy ő is többször vonul el, de tudom, neki sokkal lényegesebb teendői vannak, és tán jóval gyakrabban, mint azt szeretné.
- Persze! Szervusz! Sikerült elintézned mindent?
Nem csak az üzleti útra célzok természetesen, alapvetően én is elég gyorsan képbe kerülök a falka dolgaival kapcsolatban, nekem sem szabad lemaradnom, ha már alfanőstényként kell szerepelnem még egy ideig. Igyekszem legalább ezt jól csinálni.
Én olyan típusú nő voltam, aki otthon sem hanyagolja el magát, szerettem jól kinézni, még egyedül is, nagyon ki kell lennem lelkileg ahhoz, hogy mackónadrágban feszítsek. Így hát a könnyű, fehér blúz,  és a fehér farmer nem meglepő az esetemben, bár nekem eddig nem tűnt fel, hogy a délután készített csokis muffinoknak hála sikerült összekakaóznom a nadrágomat itt-ott, főképp fenék tájékon. Azt hiszem, ez elég jellemző…
Imádtam egyébként a nappalit, gyönyörű volt, kellemes, lenyűgöző kilátással, bár igyekeztem nem túlságosan megszeretni, mint ahogy semmit ezalatt a négy év alatt, bár azt hiszem, ezt nem sikerült maradéktalanul kiviteleznem. A kanapé mögé sétáltam, hogy hátulról adjak az arcára egy puszit, elvégre épp a naptárát szemléli, ilyenkor nem nagyon vevő a külvilágra. Ettől még a kezeim elindultak, hogy átmasszírozzam kicsit a vállát, hátha a feszültség egy része tovareppenhet belőle.
- Holnap is hosszú napod lesz?
Érdeklődtem szelíden, számonkérés aligha volt a hangomban, már rég beletörődtem, hogy egyszerűen soha nem fog több ideje jutni rám.

Mivel sok a teendőm minden egyes nap és sok emberfarkas sorsa a kezemben van, így nem felejthetek el semmit, nem hibázhatok soha. Eddig ügyesen folytattam atyám munkáját a cégnék és azt hiszem a falka tagjai sem panaszkodhatnak. Éppen ezért fontos, hogy mindig mindet felírjak a naptáramba, hogy a jövőben is minden ugyanígy folytatódjon és ne maradjak szégyenben sohasem.
Kicsit elmerültem magamban az elkövetkezendő napokon lévő teendőkön gondolkodva, de azét hallottam, ahogy Bianca üdvözöl, majd felém sétál. Felpillantottam a naptárból, de nem akartam veszni hagyni az előbbi gondolatfonalat, így nem nagyon foglalkoztam vele. Sajnos az alfaság nem a szerelemről és turbékolásról szól. Nálam első a munka, s csak utána jöhet a szórakozás, de mindezek mellett kötelességem a szerelmet és a mély érzelmeket kizárni szívemből, hiszen 7 évente más nőt kell választanom.
A puszira elmosolyodtam, de még mindig nem figyeltem rá. A masszázs viszont, mint valami titkos gomb, azonnal kikapcsolta az agyam.
-Fú, ezt abba ne hagyd! - fáradt voltam, s ez nagyon jól esett. Bianca ráadásul kivételesen jól masszírozott. - A kezeid isteniek! - tettem még hozzá, közben pedig leraktam az asztalra a naptárat és próbáltam úgy helyezkedni, hogy nekem is és neki is a legkényelmesebb legyen.
-Mit is kérdeztél? - eszméltem fel, de aztán sikerült az agyamból előhalászni az előző két kérdését, így nem kellett megismételnie - Ja igen! Sikerült minden. Illetve... jó lenne, ha te is megpróbálnál beszélni azzal az újonccal. Talán egy nőben jobban meg tudna bízni. -Alexis képtelen megbízni bennem, bármennyire is igyekeztem. Ezért gondoltam, hogy talán Bianca képes lenne a lelkébe látni és segíteni neki beilleszkedni.
-A holnapi napom pedig nem lesz egyszerű. Viszont a hétvégén csak egy gyűlés lesz, utána itthon leszek. Pihenésre vágyok. Talán elmehetnénk valahova vacsorázni. -igaz ami igaz, nem vagyok szerelmes a lányba, de azért szeretem őt. Nagyon kedves, odaadó lány, s alfanősténynek is kiváló. Egy apróságot leszámítva, de az még változhat. És mivel kedvelem őt és azért csak a nőstényem, kedveskedhetek neki annyival, hogy elviszem vacsorázni. Na meg nekem is kell a kikapcsolódás.
-Mit szólsz hozzá? - kérdezem rápillantva, s kíváncsian várva a választ.

Eszemben sem volt abbahagyni, annyira azért már bőven ismerem, hogy tudjam, mivel érhetem el, hogy kicsit lazítson, és ha rám nem is, de legalább önmagára figyeljen egy keveset. Ez is a dolgom, nemde? Ott lenni támaszként. Mindig igyekeztem így tenni, és nincs, amit fel ne áldoznék érte, épp ezért zavar annyira, hogy még mindig nem vagyok állapotos.
- Köszönöm!
Mosolyodtam el, persze, tudtam én, hogy azok, volt alkalmam gyakorolni, ráadásként az idősebbik húgom masszőr, és elég sokat gyakorolt rajtam, eltanultam a fogásokat, olyannyira, hogy akár ezzel is foglalkozhatnék, de ahhoz túlságosan szeretem a gyerekeket.
- Persze, szívesen beszélek vele, akár már holnap is.
A kötelesség az első, ma már nem fárasztanám szegényt, szerintem elég volt neki a társalgás Gabriellel is, ami a jelek szerint nem alakult túl jól, különben nem lenne szükség egy nőstényre. Én könnyen szót értettem a fiatalokkal, hiszen róluk szólt az egész életem, az emberek világában épp annyira, mint a sajátunkban. Közben módszeresen átgyúrtam a vállait és a nyakát, ennyit engedett meg ez a testhelyzet, de tudhatta jól, ha azt akarja, végigmasszírozom az egész hátát, sőt, az egész testét, nekem ez abszolút nem okozott gondot, szerettem masszírozni, s még annál is jobban szerettem, ha élvezte, amit csinálok.
- Az nagyszerű lenne, ezer örömmel.
Nem mintha ettől közelebb érezném magamhoz, de a gesztust illett értékelni, s jól esett, ha rám is áldoz az idejéből. Meg aztán, ha vacsorázni akarna vinni, s én nem vágynék vele menni, akkor is kutya kötelességem lenne. Szerencsére azonban mindez a veszély nem fenyeget, mert bárhová elmennék vele. Néha nagyon nincs ínyemre, hogy ennyire belehabarodtam, a saját szívem töröm össze, hisz soha nem ígért nekem semmit, nem is tehette volna. Noha nem értek egyet azzal, hogy ideig-óráig nem lehet szeretni valakit, aztán kötelességből elengedni, de talán onnan fúj a szél, hogy többször nem lenne ereje eljátszani ezt. Fogalmam sincs, velem mi lesz, ha eljön az új nőstény választásának ideje, csak azt remélhetem, hogy villám tempóban kipottyantok legalább kit lurkót, és akkor legalább velük lefoglalhatom majd magam.
- Tudod, hogy bárhová szívesen megyek veled.
Találkozott a pillantásunk, barna lélektükreim melegen fürkészték a szeretett vonásokat.
- Éhes vagy? Kész a vacsora, muffint is sütöttem.
Kérdezek rá, bár elég kimerültnek tűnt, és lehet, valahol időközben megvacsorázott, sosem lehet azt tudni, a sült hús illata azonban ínycsiklandozó módon terjengett a lakásban.

Akárhányszor masszírozott meg egy nap, én mindig nagyon élveztem. Ráadásul ő különösen jól csinálta, pedig én még akkor is élveztem volna, ha nincs ekkora érzéke ehhez. Ez a masszázs, simogatás tart talán még életben. Persze szerettem a családom és ezért szerettem csinálni mindazt, amit, de ez sok feszültséggel járt, amit csak az ilyen ritka pillanatok tudtak eltüntetni.
-Holnap még ne. Most kell egy kis idő neki. Majd szólok, ha tudsz beszélni vele. - gondolkodóba estem a lányt illetően. Elkezdtem nézegetni a bal tenyeremen a sebet, amit ma vágtam bele, amikor leteszteltem a lányt, hogyan is reagál a vérre. Persze nem érdekelt az a kis vágás, csak azon járt az agyam, hogyan tudnám a leggyorsabban elhitetni vele, hogy neki köztünk van a helye.
Egy sóhaj hagyta el a szám, s ezután jött az ötlet, hogy menjünk el vacsorázni egyet. Nekem is jó lesz kikapcsolódni, s talán egy meghitt vacsora, egy együtt töltött, stresszmentes nap neki is jót fog tenni.
-Igen, tudom. - újabb félmosoly húzódott az arcomon, majd megfogtam egyik vállamon tevékenykedő kezét és adtam rá egy puszit.
-Igen, nagyon. Egy angyal vagy. - felálltam és rámosolyogtam, aztán ahogy elindultunk a konyha felé, átöleltem és az arcára is adtam egy puszit.
Ezután előre engedtem, de közvetlen mögötte haladtam én is a konyha felé. Odaérve aztán elkezdtem kipakolni a vacsorához szükséges eszközöket, majd leraktam magam az egyik székre.
-És neked milyen volt az elmúlt két napod? Az öcsémről mindenki hallgat. Ugye nem volt vele gond? - jellemző, hogy nagy lesz arca, ha én távol vagyok. Őszintén reméltem, hogy most hanyagolta a többiek fárasztását.

A konyha és az ebédlő

- Rendben, remélem, tudok majd segíteni.
Mindig igyekeztem azon lenni, hogy bármely csekély mértékben is, de levegyek némi terhet a vállairól, tudom, hogy aki Alfa, annak meg kell birkóznia mindezzel, de azt senki sem mondta, hogy nem nyújthatok olykor segítő jobbot, kizárólag láthatatlanul persze, hisz nem óhajtottam volna a világért sem gyengíteni a pozícióját.
- Mi történt a kezeddel?
Érdeklődöm szelíden, ötleteim ugyan vannak, de nem szerettem találgatni. Komolynak egyáltalán nem tűnik, és pláne nem ezüsttel okozták, úgyhogy nem aggódom kifejezetten, de azért jó volt tudni, hogy nagyjából mik történnek vele.
Elmosolyodtam a kezemre hintett puszira, apró gesztus, s most még csak könyöradománynak sem éreztem, jól esett, és kész. Nem szerettem minden pillanatban a jövőmön rágódni, hisz akkor a jelenemet is megmérgezném vele, annak pedig határozottan nem sok értelme lett volna.
- Örülök, mert szerintem egy kisebb hadseregnek is elég lenne.
Megszoktam már, hogy egy-egy húzód nap után többet eszik, most is úgy gondoltam, hogyha az útjáról megérkezik, ez lesz a helyzet. Mondandómat megtoldottam egy kacsintással is, és természetesen viszonoztam az ölelést, majd szintúgy kapott egy puszit ajkainak szegletébe. Számomra így volt megszokott, s kényelmes, ha zavarni fogja, majd szól, de úgy hiszem, ha eddig nem nyílt meg a szíve irányomba, az ilyen bensőséges apróságok is maradhatnak, hisz akkor már ezután sem fog.
- Őszintén megvallva, fogalmam sincs, anyával voltam, és a húgommal foglalkoztam, de én most kivételesen semmi rosszat nem hallottam az öcsédről. Ez persze nem jelent semmit, de ha csinált valamit, úgyis hamarosan megtudod.
Nem maradt előtte sokáig titokban semmi, ami meg az én legkisebb testvéremet illette, ő is tudja, hogy közeleg a tizenhatodik születésnapja, így olykor előtör belőlem a korábbi dada, és foglalkozom vele, mert most még szüksége van rám, később már neki sem lesz, ahogy immár a többi testvéremnek sincs. Legalábbis nem ilyen értelemben.
Általában több félét készítettem, ki tudja, kinek éppen mihez támad gusztusa, saját magammal tisztában voltam, de Gabrielnek adtam azért választási lehetőséget. Így eshetett meg, hogy ezúttal volt kiadós marhapörkölt burgonyával, illetve sült csirkecomb rizibizivel, természetesen bármiből annyit evett, amennyit akart, de ez mindig így volt. Mindet szépen kipakoltam az asztalra, a savanyúság kíséretében, aztán már bontottam is ki egy finom vörösbort, én a magam részéről biztosan iszom, de úgy számoltam, hogy ő is kér majd.
- Bort?
S amennyiben igenlő választ kapok, már töltök is neki, ellenkező esetben üdítőt kap, hogy legyen mivel leöblíteni olykor az ételt, s végül még felraktam egy nyugis, aláfestő zeneként szolgáló cd-t, de aztán már én is helyet foglaltam.
- Jó étvágyat!
Szokás szerint megvártam, hogy nekilásson, majd én is elkezdtem enni. Hú, már farkaséhes voltam…

Gondolataim akörül forogtak, hogy min mehetett keresztül az az emberfarkas, aki fél az emberi vér szagától. Szörnyű élete lehetett, pedig milyen fiatal.
-Ja ez? - néztem fel a hátamat masszírozó Bianca-ra és tenyeremet felé mutattam. - Csak kíváncsi voltam hogyan reagál az újonclány a vérre. Te hallottál már olyat, hogy valaki fél tőle? - nyilván emberfarkasra gondolok, mert azt én is tudom, hogy az emberek egy része nem tudja elviselni, elájul, stb.
Még egy pár percig lazítok a kanapén, majd Bia felveti a vacsorát, mint következő lehetséges programot. Meg is kordult a gyomrom, nem volt kérdéses, hogy megyek-e.
-Szívesen képviselem most azt a kisebb hadsereget.- mosolyogtam rá aztán fel is álltam, hogy minél hamarabb asztalhoz ülhessünk. Biztosan ő is éhes már és alig várja, hogy neki kezdhessen.
-Rossz előérzetem van vele kapcsolatban. - ennyi volt, amit hozzáfűztem a Rafe témához. Ma nincs kedvem vele foglalkozni, majd holnap megkeresem. Addig is csak reménykedni tudok, hogy nem volt nyűgös kedvében, amíg nem voltam itthon. Katasztrófa ez a gyerek.
A konyhába beérve, ha először láttam volna, hogy mennyit készült, akkor tátva maradhatott volna a szám, de már ismertem őt. Nagyon jól főzött és mindig kiadós kajákat hoz össze. Simán elmehetne egy étteremnek ilyenkor a konyhánk, mert tényleg annyit főz és ráadásul mindig több félét. Imádom a kajáit, aminek eleinte hangot is adtam, de ma már inkább abból láthatja mindezt, hogy a nagy része el is fogy a főztjeinek.
-Természetesen. - a bor elmaradhatatlan egy ilyen nap után egy ilyen vacsorához. Természetes, hogy kérek, de nyilván megkérdezi.
Elhelyezkedtem kényelmesen az asztalnál, kiszedtem a jó nagy adag marhapörköltem és amint Biának is sikerült megtöltenie a tányérját, nekiláttam az evésnek.
Számomra már megszokott volt, hogy a tagok mindig megvárják, hogy én lássak neki először az evésnek. Nem csak Bia tesz így, hanem mindenki, de én már észre sem veszem ezt.
-Tényleg, most jut eszembe, hogy Sarah hívott, hogy áthozza Leniát a héten. Péntekig marad. - ez csak bejelentés volt, hogy mégse váratlanul érje Biát, hogy meglátogat pár percre az exnőstényem és hogy a lányom itt lesz pár napig. Nem nagyon van beleszólása ebbe, de azért elmondtam, hogy mégis tudjon róla. Tudom, hogy nem csípik egymást Sarah-val, de nagyon remélem, hogy nem lesz hiszti. Talán már ők is tudják, hogy én pedig a tyúkok viaskodását nem tudom elviselni...

- Nem ismerek olyat, aki félt tőle, de nem csodálkozom rajta igazából. Egy fiatal farkas könnyedén elveszítheti miatta a kontrollt, szóval gondolom ezért riadt meg tőle.
Fejtegetem, de nem hiszem, hogy kezelhetetlen probléma lenne, hozzá lehet szoktatni bárkit, még egy olyan embert is, aki képtelen elviselni, noha meglehet, eleinte drasztikus volna a dolog. Sokféle félelem gyökeredzik a lelkünkben, egyszerűen képtelenség nélkülük élni, akár bevalljuk, akár nem.
A hadseregnyi éhségére elmosolyodom, majd hamar tova is tűnik a dolog, elvégre az öccsével kapcsolatban sosem vidám az értekezés, valahogy Rafe mindig gondoskodik arról, hogy állandó problémaforrás legyen.
- Erre minden okod meg is van, de reméljük, ezúttal nem követett el semmit.
Sóhajtok fel komoran, annyira kellemetlen, hogy pont az öcsét nem lehet rendre nevelni, egyszerűen nem is értem, hogyan képes ezt ilyen higgadtan kezelni az esetek többségében.
Meglehet, kompenzálok, a sok kajával, hogy mindig ott vagyok, ha kellek, és segítek, amiben tudok, szeretek alfanőstényként szerepelni, de gyűlölöm, hogy képtelen vagyok gyereket szülni. Annyira szánalmasnak érzem magam tőle, hogy az már-már nevetséges. Anya azt mondta most is, hogy felejtsem el, ne görcsöljek rá, csak éljem az életemet, és majd jön, ha jönnie kell. Nehéz ügy, főleg úgy, hogy tudom, mi az elvárás, és annál borzasztóbb nem létezhet, minthogy egyszerűen csődöt mondjak. Nem erre neveltek, nem ilyen vagyok, a kudarc nem lehet az, ami később fémjelezni fog.
Töltök neki bort, aztán a saját poharamban is landol egy kevés, bár ne ihatnék már, kívánom, de komolyan, hogy az áldott állapot minden tiltása figyelmeztessen engem is, hogy valaki cseperedik a pocakomban. A legrosszabb az egészben, hogy vannak, akik azt hiszik, szándékos a dolog, pedig abszolút nem, semmit sem szeretnék ennél jobban. Ettől függetlenül senkinek sem fogom bizonygatni a dolgot, próbálkozom, bízom, és ennyi az, amire képes vagyok.
- Rendben!
Mosolyogtam, hisz mást nem tehettem, elvégre az ő lánya, még szép, hogy olykor nála van. Igazság szerint semmi bajom nem volt a ténnyel, maximum annyi, hogy Lenia érthető módon nem kedvelt, a helyében én is így tettem volna, a szemében én vagyok az, aki miatt a szülei nincsenek együtt. Ha sikerül végre gyermeket szülnöm, bizonyára ő sem fogja szeretni az utódomat. Sarah sincs éppen odáig értem, noha semmit sem vétettem ellene, egyszerűen csak részese vagyok egy falkának, aminek szabályai vannak. Ettől függetlenül az én szívem is meg fog szakadni három év múlva. Mindennek dacára bőven voltunk olyan intelligensek Sarahval, hogy nem feszültünk sosem egymásnak, hisz értelme sem lett volna, az sem változtatna semmin.
Végül belekezdtem az étkezésbe én is, bár túl sokat nem bírtam enni, elteltem az illatokkal, amíg készült a sok étel, és a hangulatom sem a legcsodásabb, bár ennek nem az előző bejelentése az oka, sokkal inkább saját magam. Mindenesetre igyekszem mosolyt varázsolni az ajkaimra, mert aligha kell az én örökös problémámmal foglalkoznia. Megoldást ő sem találna rá.
- Mit szólnál utána egy kényeztető fürdőhöz?
Talán a tökéletes ellazulás kedvéért erre szán majd egy kis időt, ha mégsem, nos, kénytelen leszek más eszközökhöz fordulni, hogy még egy kicsit magaménak tudjam a figyelmét, mielőtt végleg kidőlne mára.

-Tudtam, hogy helyesen döntök, amikor téged választottalak.- mosolyogtam rá, majd újabb puszit adtam neki, ezúttal az ajkaira. De ennyi. Csak puszi és nem csók.
Ilyenkor és persze magányos pillanataimban sokat gondolkodok az én kiemelt pozíción lévő szánalmas helyzetemen. Úgy értem. Hogyan legyek igazán jó alfa, ha közben a magánéletemben robotot kell játszanom? Nem azt értem ezalatt, hogy szerelmes vagyok Biancába, mert igazából nem tudom. De ki sem tudom próbálni milyen szerelmesnek lenni, mert el kell fojtanom magamban minden érzelmemet ezzel kapcsolatban. És ez szörnyű érzés. Nekem a nőstények csak egy hagyomány lehetnek. Biztosan nem jött még el az igazi, mert akkor tutira nem tudnám így elviselni ezt, de akkor is. Furcsa és szánalmas érzés.

Percek múlva már a konyhában voltunk és Bianca bort töltött nekem. Isteni szakács és marad ereje törődni is velem. Bárkié is lesz 3 év múlva, az biztos, hogy nagyon szerencsés lesz.
Hamar nekiláttunk az evésnek. Ő is én is éhesek voltunk, így nem okozott gondot pár tányérnyi hús -és némi köret- elfogyasztása.
Közben eszembe jutott, hogy Sarah hívott tegnap. Bia egész könnyen vette, hogy idejönnek, bár igaz, eddig sosem szólt emiatt. Nincs is beleszólása, de akkor is. Ő is nőből van, de egészen jól kordában tudja tartani a hormonjait.
Na mindegy. A vacsorát szerencsésen befejeztük. Még nem robbantam fel a sok kajától, pedig már közel járok hozzá.
-Fürdő? Hm. Hát miért is ne? - hirtelen nem tudtam, hogy akarom-e igazából. Ha mi ketten kényeztető fürdőzünk, hát annak tudjuk mi lesz a vége. Persze ezt nem bántam, mert Biancának kivételes teste van. Viszont nem tudtam nem észrevenni, hogy egyre jobban töri magát a sikertelenségek miatt.
Egy újabb kudarc biztosan nem tenne jót neki és a falkának se. Hallottam már egy-két szóbeszédet, de igyekeztem nem törődni ezzel. Viszont ahogy halad az idő, egyre inkább úgy látom, hogy beszélnem kell majd erről Biancával is és persze nem árt egy társalgás a hitetlenkedőkkel is. Tudniuk kéne, hogy egy alfa nőstény feladata nem csak a gyermekáldás. Arra ott vannak a dadák is. Ennyi eszük lehetne a vitát szítóknak is. Mindegy.
-Nah? Akkor rád bízhatom magam? - kérdeztem félmosollyal az arcomon. Mindig ennyire édesen törődik velem, de általában nem foglalkozom vele. Most úgy gondoltam, tehetünk egy kivételt.

A szavai cirógatták a lelkemet, talán nem voltam teljesen haszontalan még úgy sem, hogy nem fogantam meg eddig, még a puszi is jól esett, még annak fényében is, hogy nem volt csók, nem érdekelt, mindent szívesen fogadtam, amit adni szándékozott. Talán jobban ki kellett volna állnom magamért, de fontos volt nekem, szerettem, és sokkal jobban számított, hogy neki mire van szükségem, mint az, hogy én mire vágyom. Ha neki jó, a falkának is jó, ilyen egyszerű. Számomra minden előrébb való volt, mint a saját érdekeim, kezdetektől fogva ilyen voltam, és szerintem ez nem is fog megváltozni soha.
Ha tudnám, mire gondol épp, legbelül kicsit meghalnék, de láttam az előző nőstényével, látom magammal, és én is látom, amit valójában nem akarok. Sem akkor, sem most nem érintette meg a szerelem szele, az már más kérdés, hogy azért, mert semmi sem képes áthatolni a kötelesség szőtte pajzson, vagy azért, mert nem vagyunk megfelelőek erre. Nem is számít, hisz a hagyományokat akkor sem változtathatná meg, ha szerelmes lenne.
A lányát bájos gyermeknek találtam mindig is, nem a kislány tehetett róla, hogy nem lehet velük az apja úgy, ahogy a kis pajtásai életében talán megszokott, természetes volt, hogy bűnbakot keres, aki én lettem. Nem próbáltam meggyőzni róla, hogy nincs így, három év múlva majd másra fog haragudni, addigra már reméltem, meglesznek a saját kis porontyaim, akikbe belefeledkezhetek, ha összetört szívem darabjain fogok csücsülni.
Minden érzelmi vívódásom ellenére nyugodtan, jó kedvűen fogyasztottam el a vacsorát, valóban éhes voltam, és többet jelentett, hogy néha van alkalmunk ezt megtenni, minthogy sokszor napokig a nyomát sem látom.
- Egy kis lazítás neked sem árt néha...
Nyilván, ha nem akarta, kényszeríteni nem fogom, eszembe sem jutott ilyesmi, egyszerűen tényleg azt szerettem volna, ha némileg lepereg róla a fásultság, és kicsit jól érzi magát, s ha már így van, hát velem teszi. Ennyire lehettem önző, ugye? Talán nem, de nem érdekelt, legalább láthatom kicsit kisimulni a vonásait, az is elég. Elsősorban nem azért ajánlottam fel, hogy bármi több legyen belőle, elhatároztam, hogy nem fogok erőlködni, ha spontán úgy alakul, akkor rendben, hiszen vágyom rá, de nem akarom görcsösen keresni az alkalmakat, hogy állandóan azt figyeljem, már megint nem sikerült. Elég volt belőle. Ha a sors úgy akarja, hogy megfoganjak, úgy lesz, ha nem, akkor teljesen fölöslegesen hajszolom a dolgot.
- Mint mindig.
Kacsintottam rá vidáman, aztán felkeltem, hogy a fürdőben vizet engedjek, kellemesen meleget, de nem túl forrót, és némi habfürdő azért landolt a kádban, a fürdősót kihagytam, a férfiak az ilyesmit nem szerették, de azért egy gyertyát meggyújtottam, és halkan bekapcsoltam a cd-lejátszót, hogy egy kis relaxációs zene töltse be a fürdőt. Nem volt túl meglepő, hogy a természet hangjait választottam erre a célra.
Úgy voltam vele, hogy a mosatlan ráér, majd elpakolom, ha pihenni tért, vagy holnap, elmászni annyi idő alatt nem fog. Csak a megmaradt ételeket raktam a hűtő mellé a pultra, hogy majd elpakoljam, ha lehűltek.
- Gyere!
Nyújtottam felé a kezem, hogy a fürdőbe vezessem, szerencsére a víz gyorsan folyt, már majdnem megfelelő mennyiségű csordogált bele. Ha engedte, hát én szabadítottam meg a ruháitól könnyed, természetes mozdulatokkal, s még csak azt sem róhatta fel nekem senki, hogy hergeltem, hiszen nem  érintettem a bőrét csak ott, ahol muszáj volt, megjegyzem, ehhez igencsak nagy önmérsékletre volt szükségem, ha nem hát megvártam, hogy ő tegye meg. Szívem szerint csatlakoztam volna, de ez most róla szólt, ha nem szeretné, hagyom egyedül lazítani.

Biancának egy picit sem kellett erőszakoskodnia. Mindketten tudtuk, hogy az elköteleződésem a falkám iránt teljesen fásulttá tesz és lassan már elfelejtem milyen is igazából lazítani. Valószínűleg ez is belejátszik abba, hogy nem vagyok képes a szerelemre. A hagyományok megtiltják, hogy 7 évnél tovább kiemelten törődjek egy nővel, ez pedig azt jelenti, hogy számomra tilos az igaz szerelem. Eddig egészen jól el tudtam magam zárni a mély érzelmektől, de mivel ezt pótolnom kell valamivel, megállás nélkül dolgozok és aggódom a falkámért. Kiemelten jó vezető leszek ezáltal, de sejtem, hogy meglesznek a hátrányai is ennek.
Aki sosem volt alfa szerepben, az elképzelni sem tudja milyen nehéz egyszerre törődni is egy nővel és elzárkózni is tőle.
Bia, miután előkészítette a terepet, a fürdőszobába vezetett, én pedig készséggel követtem őt. Az arcomon mosoly díszlett, a szemeim csillogtak, ahogyan ránéztem erre a gyönyörű és odaadó teremtésre, de belül rágódtam. Belül folyton csak rágódtam, ez elől sosem tudtam elmenekülni.
Ha mi most együtt lazítunk, akkor annak biztos nem a korai alvás lesz a következménye. Férfi vagyok, egy túlhajszolt férfi és egy csodálatosan szép nő épp most gombolja ki az ingem. Nincs az az őrült hím, aki ellen tudna állni ennek. Azonban féltem is. Pontosabban Biancát féltettem. Tudtam, még ha titkolta is, hogy valósággal őrli belülről a gondolat, hogy nem lehet gyermeke. Erre egy átlagos anyának is szörnyű még csak rágondolni is, nemhogy egy alfanősténynek átélni.
De mint mondta, lazítani szeretne, így hát próbáltam elengedni a stresszt és az aggodalmat és csak és kizárólag a jelenre koncentrálni.
Miközben megszabadultam a ruháim nagy részétől, elkezdtem megszabadítani őt is az övéitől. Közben néhány puszit elhagytam a testén, ahol lehúztam valamelyik ruhadarabját. Nem tudtam titkolni, hogy kívánom őt, de egyelőre visszafogtam magam. Végigsimítottam az arcán, nyakán, majd ahogy végighaladtam a karján, megfogtam a kezét. Még egyszer átfutott meztelen testén a tekintetem, számat elhagyta egy sóhaj, melynek hangot is adtam egy "fhú" szócskával. Félmosolyommal az arcomon beléptem a kádba és a lány kezét fogva segítettem neki is bemászni.
Mi következett ezután? Elterülni a kádban a hab alatt és átölelni azt, aki 3 éve a legközelebb áll hozzám a nők közül...

Egyik gombról a másikra siklottak finom ujjaim, és próbáltam arra gondolni, hogy ez most csak róla szól, hogy nem számít, hogy anélkül is vágyom rá, hogy kötelességeim lennének ilyen téren, mert nem én voltam a fontos, soha nem is lehetek. Ez valahol rendkívül lélekölő volt, de már akkor is tudtam, hogy ez benne van a pakliban, mikor dadává váltam. Közel lenni hozzá egyszerre volt csodálatos, és fájdalmas, de legalább nem csak szenvedtem. Ha majd oda kerülünk, hogy új alfanőstényt kell választania, nem akarom tudni, mit fogok érezni. Bizonyosan nem leszek jól, de így kell lennie, ez a jövőnk, a jelent azonban jobb volna a soha vissza nem térő, kellemes pillanatoknak áldozni.
Pillanatok alatt kiszáradt a szám, mikor a ruháimhoz nyúlt, és máris hevesebben vert a szívem. Hiába akartam, sosem tudtam igazán tagadni, hogy mennyire megmozgat, épp úgy lelkileg, mint ahogy a vágyaimat indítja be. Valószínűleg ezzel még inkább megnehezítettem a dolgát, hisz mennyivel egyszerűbb lett volna, ha nem érzek semmit, csupán feladat az egész mindkettőnknek. Ám nem így volt, és képtelen voltam kiülni magamból az érzéseimet. Minden apró puszija mérhetetlenül jól esett, és a női hiúságom, mert minden beletörődésem dacára nekem is volt olyan, elégedetten dorombolt a belsőmben, hogy kíván. Legalább olyan testtel áldott meg az ég, ami a kedvére való, ha kicsit kevésbé szeretném az érzéki örömöket, vélhetőleg nem értékelném ezt ennyire, így viszont igencsak jól esett.
Büszkén húztam ki magam előtte, nem volt okom szégyenkezni, a természet kegyes volt hozzám a küllememet illetően, nézzen csak meg, igazság szerint, akkor is megtehetné, ha én nem akarnám, hisz ő az Alfa. A reakciójára felkacagtam, vidámságom édesen csapongott a falak közt, ujjaim játékosan szaladtak fel a mellkasán, megengedve magamnak, hogy érintsem meztelen bőrét szándékosan is. Ha tehetném, el sem engedném, de ez nyilvánvalóan nem volt opció.
A villanyt még gyorsan lekapcsoltam, elvégre így legalább ha más nem is, de a szemünk mindenképpen pihent valamelyest, nem volt kitéve a mesterséges fények játékának, csak az egy szem gyertya fénye táncolt, s a cd lejátszó led-je világított, de azt nem tudtam kiküszöbölni. A víz érintése határozottan kellemes volt, halk, jóleső sóhajjal merültem el benne, majd bújtam hozzá, hisz most megtehettem, és ki fogok használni minden pillanatot, amikor valami hasonlót tehetek, máskülönben átkozni fogom magam évek múlva. Kicsit oldalt fordultam, megemelve a fejem figyeltem a pislákoló fényben arcának vonalát, és szerettem volna, ha kiűzhetem belőle az összes feszültséget, eltüntethetem róla a komorságot, de tudtam, hogy ha ideig-óráig sikerül is, az új nap visszahoz mindent. A kötelességei, a falka minden nap valamiféle próbatétel elé állítottak.
Ujjaim könnyed táncot lejtettek a bőrén a bíz alatt, de nem merészkedtem pikánsabb területekre egyelőre, talán nem is fogok, elvégre, kényeztetést és lazítást ígértem, úgy meg nem igazán sikerülne, de ki tudja, mennyire bírunk majd a vérünkkel…

Ha ez az éjszaka egy hétig, vagy inkább egy hónapig tartana, akkor esetleg ki tudnám pihenni magam, de egyelőre be kell érjem ennyivel. Ennek ellenére nagyon is jól esett átélni minden egyes percét a ma estének. Bia különleges lány és áldom az eget, hogy az ösztönöm hozzá vezetett el. Azt sosem fogom megtudni, hogy képes lennék-e őt igazán, szerelemmel szeretni, de abban már most biztos vagyok, hogy a testem vonzódik hozzá amint egy izgatóbb mozdulatot tesz. Arról ne is beszéljünk mi van, ha levetkőzik teljesen...
Azonban türtőztetem magam, nem akarom elkapkodni a dolgot. Ki akarom élvezni az éjszaka minden egyes pillanatát amíg álomra nem hajtjuk a fejünket.
Lekapcsolja a villanyt, majd egy perc múlva elmerülünk a fürdővízben. A habtól nem látom a testét, de érzem minden porcikáját ahogyan hozzám simul és nagyon kell koncentrálnom, hogy emelkedjek azonnal fölé, hogy a magamévá tegyem.
Élvezem érintését és cirógatását, de ez is csak egy lapát a tűzre. Egy ideig behunyt szemmel fekszem a kádban és mozdulatlanul relaxálok. Csak a jobb kezem ujjai mozognak ahogyan simogatják Bianca oldalát.
Nem tudom hány perc telik el így, de nem is érdekel. Lehet, hogy a nőstény nem érintett pikáns területet, de elég volt csak a közelébe mennie. Nem bírtam tovább mérsékelni magam.
Szabad kezem szép lassan felcsúszik oldaláról egészen a nyakáig, közben felé fordulok, mélyen a szemébe nézek és ha ős akarja, megcsókolom puha ajkait. Mielőtt egybeolvadnánk a csókban, még láthatta, ahogyan íriszeim aranybarnán felfénylenek megmutatva magát a bennem rejlő farkas.
A csók eleinte lassú, érzéki, de aztán forróbbá, hevesebbé válik. Azt hiszem már nem tud leállítani, innen nincs megállás...

Igyekszem belefeledkezni a pillanatokba, és nem gondolni arra, amin nem tudok segíteni, ha folyton csak görcsölök rajta. Azt hiszem, nekem sem árt némi önfeledtség, és talán egyszer az életben úgy érni Gabrielhez, hogy közben nem fohászkodom a nem létező istenekhez, hogy sikerüljön gyermeket nemzenünk. Most ez nem számít, most csakis őt akarom, azt az aprócska részét, ami nekem jut, mikor együtt vagyunk, és most fogadom meg szentül magamnak, hogy ez eztán is így lesz. Elengedem a belső küzdelmemet, alfanőstény leszek, ha kell, hát gyerek nélkül is teljes értékű, és szívből fogom kívánni majd az utódomnak, hogy sikerüljön gyermeket szülnie, lehetőleg fiút. Az utódlás szempontjából ez elengedhetetlen, és Gabriel sem képes fiatalodni, előbb-utóbb leáldozik majd az ideje, márpedig most maximum az öccsére szállhatna a poszt, de… ezt inkább még gondolatban sem fejtegetem.
Jó érzés hozzásimulni, eddig nem nagyon mertem megengedni magamnak, hogy csak egy gyenge nő legyek mellette, de most én magam is ellazulok, és nem az eszem irányít, sokkal inkább a szívem, az ösztöneim, azok pedig mindig is felé hajtottak.
Bolond lennék ellenállni a csókjának, hiszen szomjazok rá, végtelen mennyiséget képes lennék adni és kapni belőle, épp ezért aligha hagyok ki alkalmat, amikor ilyesmit művelhetünk. A szívem máris hevesebben ver, a testem hamarabb reagál rá, miképp az agyamig eljut, hogy őrületesen kívánom minden porcikáját. Az én íriszeim is hasonló színben tündökölnek lehunyt pilláim alatt.
Érzem, miként ragadja magával a körénk csavarodó vágy, miként engem is rettentően hamar a markába zárt, de aligha bánnám. Jól esik, hogy ha másként nem is, így legalább kellek neki, csekély vigasz lehetne, de nem az, hisz azonkívül, hogy a szerelmét nem kaphatom meg, sosem lehetett okom panaszra, sosem bánt velem rosszul, és sosem erőszakosodott, akkor aligha lángolnék még mindig érte.
A kezem megindul oda, hová nem akartam ma kikötni, de teljesen világos, hogy rendkívül naiv gondolat volt tőlem, hogy a fürdést megúszhatjuk e nélkül. Nem mintha gondot okozna, sőt, imádom, és abban is biztos vagyok, hogy legalább utána jól fog aludni, egy ideig legalábbis biztosan, míg a gondjai, s kötelességei ki nem rángatják az ágyból. Ez azonban jelenleg még egészen távoli, csak ketten vagyunk, összefonódva egy roppant hevessé vált csókban, s közben ujjaim gondoskodnak arról, hogy ne hagyjam elillanni a testében felgyúlt vágyat.

// Ez a hsz-ed annyira szép és érzéki, hogy féltem válaszolni rá, nehogy elrontsam. //

Az én gondolataimban egyértelmű volt, hogy az együtt fürdésből közös edzés következik. Eleinte azonban csak arra koncentráltam, hogy lazítsak. Sok a munka, a teendő és a gond, így aztán minden percet meg kell ragadnom arra, hogy pihenhessek és ebben tökéletes segítőm a nőstényem. Azt azonban nem nézhettem sokáig tétlenül, hogy ruha nélkül feküdjünk úgy egymás mellett egymáshoz simulva, hogy csak ernyedten bámuljuk a szemhéjunkat belülről. Nem mondom, hogy ritkán vagyunk együtt Biával, de sokszor kell csalódást okoznom neki, amikor hullákat megszégyenítő módon dőlök be az ágyba nap végén.
Most azonban még épp van bennem annyi energia, hogy megadhassam neki is, amire vágyik. Na nem mintha magamnak ezzel nem tennék jót, de elsősorban vele szeretném érezteti, hogy csodálatos alfanőstény és bár eddig gyermeket nem sikerült nemzenünk, nála jobbat nem kívánhatnék.
Hosszan forrtak össze ajkaink, s közben kezeimmel sima bőrét cirógattam ahol értem, majd ujjaim testének azon területére vándoroltak, ahol vágyát fokozhattam érintésemmel. Bár eleinte óvatos voltam, gyengéd és érzéki, a percek múlásával - ahogy fokozódott bennem, hogy mennyire vágyom rá - egyre inkább bevadultam.
A kád a lazításhoz, a masszázshoz és a simogatáshoz tökéletes volt, de a folytatáshoz puha felületre volt szükségünk, úgyhogy felkaptam a lányt és otthagyva a már amúgy is langyos vizet a hálószobába vittem.
Nem tudom meddig tartott az aktus, de azt hiszem még sosem volt ennyire jó vele. Kellően volt fárasztó és kellően érzelmes. Azt hiszem mindkettőnknek szüksége van a másikra érzelmi szempontokból is. Én ugyan nem tudom, hogy ő mennyire vágyik az én szívemre, de én titkon sóvárgok a szerelem után és ma este sikerült annyira egybeforrnunk, mintha igazi pár lennénk. Nagyon jól esett és azt hiszem ez feltöltött lelkileg. Persze ez nem változtat semmin és holnap reggel folytatódik minden ott, ahol abbamaradt és még mindig nem vagyok szerelmes Bianca-ba, de igazi lelki társamnak nevezhetem. A ma estét ki akartam élvezni ameddig csak lehet, így aztán biztosan eltelt egy-másfél óra mikor kimerülten dőltem el az ágyon a lány mellett.
Fújtam párat, hogy lassítson a szívem, aztán felé fordultam és simogatni kezdtem a hasát.
Nem találtam szavakat és nem is akartam elrontani semmivel az előző pár gyönyörű órát. Ilyenkor mondják a szerelmesek, hogy "szeretlek", de én ezt nem mondhattam és nem is akartam, így aztán csendben maradtam, mert az "isteni voltál" és hasonlók pedig nem illettek volna most ide.
Csak néztem őt, ahogy a behajtott ajtón beszűrődő fény megvilágítja testének egy részletét, közben pedig gondolkodtam magamban valahol nagyon mélyen...

// Nem tudom, hogy részletesen ki akartad-e játszani a 18+ részt, de én most átugrottam. Nincs egyébként ellenemre, ha szeretnél ilyen játékot, megbeszélhetjük, de most ez így alakult. Remélem nem gond. //

Őszintén, kezdetben nem számítottam rá, hogy eljutunk erre a pontra, hiszen fáradtan esett haza, s mostanra ilyenkor én már nem is próbálkozom, a fürdéssel sem volt mögöttes célom, ha nem hív magával, nem mentem volna be mellé. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne élvezném, amerre a dolgok haladnak, mert nagyon is. Imádom, ha Gabriel testével fonódhat össze a sajátom, és azokra a pillanatokra sokszor képes vagyok elfelejteni, hogy mennyire nem vagyok képes megadni neki, amit meg kellene. Vagy inkább akit. Most sem merül fel bennem, bár hozzátenném, egyre ritkább az ilyen alkalom, de próbálom feloldani magam az ezzel kapcsolatos görcsölés alól.
Szerettem, épp ezért nagyon is vágytam ezekre az együttlétekre, minden apró morzsára, hiszen hamarosan már nem az enyém lesz, gyorsan elrepülnek az évek. Tudom, most sem az enyém, a szíve legalábbis sosem lehet, de nagyon szerencsés lesz az a nő, akinek egyszer oda meri majd adni, és ajánlom annak a nőnek, hogy úgy is bánjon vele.
Minden egyes érintését roppant mód élvezem, karcsú testem meg-megfeszül egy-egy kényesebb, vagy épp csiklandósabb pont nyomán. Sokszor nevetek bele nyakának hajlatába, utána puha csókot hintve rá. Az én kezeim sem tétlenkednek, hisz imádom érinteni, miképp azt is, ha ő teszi, ehhez kétség sem férhetett. Minden porcikám sóvárgott utána.
Nem számított, hogy vizesen landoltunk az ágyon, könnyedén sodort el bennünket a vágy, hogy tán először forrjunk úgy össze, hogy erre az időre mindketten kizártunk minden mást az elménkből, csakis a másik számított. Mennyei volt, és talán egy kis kóstolót abból is kaptam, milyen lehet az, amikor valóban, a szívével szeret valakit. Nem keverem össze a dolgokat, nem vagyok ostoba, de talán hasonló lehet. Intenzív, szenvedélyes, érzéki, tökéletes. Bár mindig engedné, hogy ilyenek legyünk, csak ketten, nem mások előtt, mások nem érdekelnek, ha kettőnkről van szó. Felőlem azt is mondhatná mindenkinek, hogy gyötrelmes a teljesítményem ilyen téren. Nem lenne lényeges, bár tudom, ilyet sosem tenne. Ha szeretne, tényleg senki más véleménye nem érdekelne, ám nincs így. Nem baj, már elfogadtam, túl fogom élni, bármennyire is legyen nehéz. Erős, érett, felnőtt nő vagyok, nem holmi kiskamasz, aki hisztizni kezd, ha nem kapja meg, amit szeretne.
Mikor végül elterült mellettem, oldalra fordítottam fel az arcom, békés, beteljesült mosoly virított rajta, remekül éreztem magam. Én a mellkasát cirógattam még egy rövid ideig, sosem mondtam még neki, hogy szeretem, mert tudtam, hogy ő nem adhatja ezt nekem, így hát nem is zaklattam fel vele, csak azt érném el, hogy meg kelljen bántania, amiért még talán haragudni is képes lenne magára.
Még egy csókra odahajoltam, mert éreztem, hogy egyre nehezebbek a pilláim, s amennyire engedte, közel bújtam hozzá, nem számított, hogy nem húztam magamra takarót, vagy hogy még egy zuhany elférne, képtelen voltam nyitva tartani a szemeimet. Szívdobbanásainak ütemére szippantott magába az álmok földje, régen aludtam ennyire jól…


//Nem szükséges kijátszani egyáltalán, nekem tökéletes így. ^^ És akkor ez most a záróm, köszönöm szépen a játékot, és bocsánat, hogy ennyit várattalak.//