Rafe & Greg

Előzmény

A sakk tábla bábuit szép lassan helyezgetem az elmémben a kijelölt helyükre. A játszma hamarosan elkezdődik. Halál arra, aki megsérti a falka egy tagját.
Végső mentsvár. Egy életút vége.
Büntetés.
Igazságtalan, és szívtelen.
Makacs vagyok és önfejű, és valóban kitartok az utolsó pillanatig, de nem azért, mert ostoba és szentimentális módon ragaszkodom az életemhez, hanem, mert rólam senki ne gondolja és ne merje azt hinni, hogy valaha is volt olyan, amikor feladtam volna.
Nikolai meg az egészséges táplálkozás...nah igen. Belőle sose lesz farkas. De kaja se. Mert nem hagyom hogy bántódása essen. Elég ha olykor én bántom. Átvedlem a gúnyám, mondjuk tök mindegy melyik szakadt farmert veszem fel, jobbára úgy is tovább fog szakadni. Majd érkezem...és már otthon sem vagyok.

A hátamra mért finomnak épp nem nevezhető ütést bárhonnan felismerem. Ulf. Egy vigyor-vicsor, ökölpacsi, aztán goo.
Finom, mégis könnyed léptekkel haladok az irányukba. Finnel is összepacsizok, Raf felé pedig egy bólintást intézek tiszteletem jeléül.
Az évek mindenkit megtanítanak arra, hogy az érzéstelenség az egyik legjobb, s legtisztább eszköz mások ellen. Persze nem, mintha érző ember volnék, farkas vagyok, ez mellékes, de én is megéltem már egy-két dolgot, ami jobb, ha a semmibe vesztődik el. Elmémben gondolkozok már minden vacak apró kis részleten, hátha beugrik bármi. akármi.
- Ha szag alapján megtaláljuk, vagy a munkái után...akkor kezdhetjük. - pillantok a srácokra fel, majd Rafra, végül le az újságra, azt meg szúrós tekintettel égetném fel.
- Négyen négy felé, vagy...? - egyedül nincs elmenés sehova, ezt én is kitűnően megtanultam. Egy farkas semmire sem mehet egyedül. Meg...Rafael a feljebb valónk, az ő szava akár a bátyáé, bár a mi négyesünkben ez sokkal többet jelent.

A szokásos pozíció lett kiosztva, Ulf és Finn egy csapat, én pedig a drága Bétával, Raffal.
Az átváltozás, ez az egész folyamat nem tart tovább egy szívdobbanásnyi ideig sem. Sűrű, tömött, éj fekete bundám a felszínre tőr...a ruhám elszakad ez mit sem számít, majd így megyek haza, bundásan, Nik már megszokta. Max nem tetszik neki, akkor finoman neki megyek....leülök, felszegett pofával, büszke tartással. Mint ahogyan általában szoktam. Majd várok, míg a cimborám végez a nyújtózásaival. Egy farkas legyen büszke és legyen tartása akkor is, ha egy rangosabb farkassal időzik.
~ Akkor...vigyáz nyugat, mert megyünk. ~ morranok, ha emberi formámban lennék, most biztosan egy rövid és halvány, de öröm nélküli mosoly húzódna ajkaimra. Világ életemben olyan voltam, aki helyett a cselekedetei beszéltek. Az agyalgatást meghagyom másra, abban nem vagyok jó és ami azt illeti nem is szeretem a saját gondolataimat űzni. A tettek embere és farkasa vagyok, mindig is az voltam. Ahogy a hátsóm elhagyja a földet, már rontok is előre, alig csapva minimális zajt magam körül, ahogy mancsaim puhán érintik a hideg földet.
~ Előfordulhat, hogy egy másik falkához tartozik? ~ érdeklődöm Raftól, ahogy átugratom őt, hogy másik oldalán rohanhassak tovább, finoman súroltam hátát, majd megnyaltam pofámat és vicsorogni kezdtem már csak a gondolatra is, hogy harc lesz, vér és "kitudjahányadikvilágháború". Tekintetem a terepet pásztázza, füleim is lokátorként működnek, olykor pedig orrom is működésbe lép. Kerülve a fákat, átugorva kisebb bokrokat, kiemelkedő gyökérzetet, útban lévő egyéb dolgokat. Hiába a kor külömbség, mi összeszokott csapat vagyunk, ehhez nem fér kétség. Hiába a durva módszereink, a célunk ugyanaz. Védeni azt, ami a miénk! A falka. A család.