Pamela Dylan Francesco

Előtörténet

Életem története. Hát van mit mesélnem magamról az biztos. Sosem voltam az a tipikus jó gyerek, mondjuk így ütközött ki, hogy mindig hozzám vágták a szülök, hogy mennyire nem akartak engem. De teszem fel, hogy ha nem akartak, akkor miért nem tettek ellene? De sose kapok rá választ.  Pár éve elszöktem a családomtól, így a magam lábára álltam. Szerencsére hamar ment, elég volt itt egy bájos mosoly, ott kicsit több. De mindig elértem, amit akartam. Mert miért ne akarnék egyedül lenni? Nekem nincs családom, csak valahol egy testvérem, vagy is féltestvérem. Egy fiú. Csak ennyit tudok róla, nem mintha keresném, mert én aztán nem. Rohadtul elegem van a családomból.
Pár éve mikor éppen zárni akartam egy részeg alak belém kötött. Legszívesebben felpofoztam volna, mert így beszélt volna. egy, undorodom a részeg fickóktól, kettő, ha ő lenne az utolsó férfi a földön se feküdtem volna le. Bármennyire gesztikulált volna. Pedig abban jó volt.
De szerencsémre. (Én kis naiv azt hittem, hogy szerencsém lesz.) Belépett egy egészen magas férfi és oda ment a fickóhoz valamit beszélgettek, én pedig nem tudtam, nem értettem. Csak a részeg alak feltette a kezét és kihátrált, bár előtte azért kifizette a fogyasztását. Mert, nem hagyott volna nyugodni. Simán utána mentem volna. Gyerekkorom óta jól bánok a késekkel és a lőfegyverrel, közelharcban is jártas vagyok.
A megtört fiatalember leült a pulthoz és nem kért semmit. Már éppen megszólaltam volna Negédes hangon, hogy takarodjon kifelé, mikor közölte, hogy ismer. Tudja, hogy mi vagyok. Először nem tudtam mire gondol, és sajnálatos módon a magam kárán jöttem rá, mer mire lendültem volna a késért, ami nem is olyan messze volt tőlem, már rám vetődött. Üvöltött, hogy mekkora ribanc vagyok és, hogy meg fogok halni. Én pedig akkor is kapálóztam, hogy elérjem a kést. Mert bármennyire is ügyes vagyok, azért egy száz kilós férfit én sem bírok el. Amint kinyújtottam a kezem, a felsőm repedni kezdett és az eddig érzet nehéz férfi átváltott valami rosszabbra. Ott állt rajtam egy farkas. Egy élő, lélegző, vicsorgó farkas. A felsőm átázott a nyáltól, ami a pofájából csorgott, és az utolsó pillanatban értem el a kést, de nem időben. Mert amikor a korcsba vágtam a pengét ő abban a pillanatban belém karmolt, a pólóm cafatokban lógott és egy mély heget hagyott maga után, ahogy nyüszítve kirohant. Nem értem, hogy a fenébe került pont hozzám, de ezt még meg fogja keserülni.
Azóta is a testemen viselem a hegeket és még mindig nagy vágyat érzek az után, hogy megöljem az őszeset, hogy végre rátaláljak arra, aki ezt tette velem.