Nem volt könnyű dolgom lerázni a dadámat, de megoldottam. Tudom, hogy sem anyu, sem apu nem fog örülni annak, hogy egyedül bóklászok a városban, mikor annyi mindenki vadászik ránk, annak meg végképp nem fognak örülni, ha megtudják, hogy a suli helyett döntöttem a park mellett, de vállalom a kockázatot. Sokkal szórakoztatóbb, mint a padban ülni és akkor megszólalni, amikor megkapom rá az engedélyt. Egy kis ideig legalább egyedül lehetek és nem kell eltűrnöm, hogy valaki folyton a nyomomba van, készen arra, hogy megvédjen, ha éppen szükség van rá. Nem vagyok én olyan buta gyerek, mint amilyennek hisznek, tudok vigyázni magamra. Csak egyedül ezzel a farkasos dologgal nem tudok megbékélni, de anyu szerint, majd idővel könnyebb lesz. Olyan izgi, hogy nem vagyok olyan átlagos gyerek, mint a többiek. Ezt persze senki nem hiszi el mikor mondom, de csak azért van, mert nem mutathatom meg, hogy miért. Senkinek sem szabad megtudnia, hogy képes vagyok farkassá változni, mert azzal veszélybe sodrom magamat és a családomat is. Én pedig azt nem szeretném.
Kezeimet berakom a zsebembe, aztán lehajtott fejjel sétálok, bele-bele rúgva minden utamba eső kőbe. Nem tudom, hogy mennyi időm van, hogy valaki rám találjon, csak reménykedek abban, hogy jó sok. Az az érzésem, hogy elkerülhetetlen az a fejmosás, amit kapni fogok ezért. Legalább tudom, hogy megérte, nem? Olyan ritkán adódik meg, hogy egyedül lehessek. Néha annyira idegesítő. Majd beszélni fogok a papával, hogy ne küldjön rám kísérőket, mert idegesítenek. Biztosan hallgatni fog majd rám, és megérti, hogy nagy lány vagyok. Gondolataimba merülve haladok végig a parkon, mikor valaki a magasba emel, mintha csak valami játékbaba lennék. Megijedek, mert mi van akkor, ha egy olyan vadász, akitől a családom óvni próbál? Ha tudnám, hogy nem csalogatok ide olyan személyeket, akiknek most nem kéne itt lennie, akkor síkitanék egyet, de nem tehetem. Helyette csak szótlanul kapálózok és szemügyre veszem azt, aki előtt lebuktam. Greg bácsi az. Nyelek egyet, közben pedig megkönnyebbülve fújom ki a levegőt, hogy nem valami ellenség kapott el, nó meg nem is a papám, vagy a mamám. Lenne akkor nekem hadd el, had.
- Én csak... sétálok egyet. – felelek kérdésére és próbálok a lehető legnyugodtabb maradni. Talán nem is fog feltűnni neki, hogy éppen suli idő lenne. - Légyszi ne árulj el senkinek! – igyekszem a lehető legbűnbánóbb hangomon megszólalni, de igazából semmit sem bánom. Greg bácsi pont olyan laza, mint a papám testvére. Akár jó móka is lehet ez a kis csavargásom.